Az elme, a beszéd és a test… azaz a gondolataink, szavaink és tetteink olyanok, mint három ajtó, amelyeken keresztül egyaránt eljuthatunk csodálatos és szörnyű helyekre. Hogy hová megyünk, csak rajtunk áll.” – Khamtrul rimpocse

Így fedeztem fel az összhangot a saját életemben

Önismereti utam korai szakaszán, amikor izgatottan arra készültem, hogy megváltoztassam a gondolkodásomat és a látásmódomat, hogy együtt haladjak a flowval (így visszatekintve nem biztos, hogy tökéletesen megértettem, ez mit jelent), úgy határoztam, hogy mindent beleadok ebbe a változásba. Megvettem Balogh Béla A tudatalatti tízparancsolata CD-jét, hazamentem és vártam a nagy BUMMot.

A szüleimtől már halottam a pozitív gondolkodás és a megerősítések fontosságáról, arról, hogy tudjam, mit akarok és úgy gondoljak rá, mintha a vágyam már valóra vált volna. Tizenévesként persze az egyik fülemen be, a másikon ki… Aztán idővel kiderült, hogy igazuk volt és hálás vagyok a kitartásukért. (Szerencsére a szüleim tényleg iszonyú sokszor mondták el ezeket a gondolatokat, így az általuk elültetett „mag” a tudtomon kívül is megfogant.) Lassan felismertem, hogy a megfelelő gondolati beállítódás az első lépés afelé, ahová el akarok jutni.

Hallgatni kezdtem ezt a pozitív megerősítésekkel teli CD-t lefekvés előtt; azért akkor, mert azt hallottam, ez az egyik leghatékonyabb módja az információ betöltésének a tudatalattiba. A mai napig emlékszem a feszültségre a gyomromban és arra a belső hangra, amely szó szerint azt rikoltotta a fejemben: „miért akarsz meggyőzni valamiről, ami nem igaz?” (Legalábbis akkor még nem volt igaz, csak vágy volt, hogy elérjem azt a kiegyensúlyozott lelki állapotot.)

Veled is megtörtént már ez?

A nyugtalanító érzések és gondolatok ellenére is eltökélten hallgattam a CD-t; tényleg azt akartam, hogy sikerüljön, ha kell, hát „erőnek erejével”. Tudtam, hogy mindaz, amit hallok, olyasmi, amit el akarok érni a mindennapi életemben. De a változás nem jött el. Mint bizonyára sokan közületek, egy idő után én is úgy gondoltam, hogy ez az egész nem nekem való… hogy talán másoknak működik, de nekem nem. Mi lehet velem a baj? Mit csinálok rosszul?

Most már mosollyal az arcomon mondhatom, hogy mindent jól csináltam és nagy esély van rá, hogy ti is mindent jól csináltok. Őszinte voltam magammal és tudtam, mire törekszem. Mégis, amikor elkezdtem meghallani a tudatalattim által küldött üzeneteket, akkor döbbentem rá, milyen ellentétesen gondolkodom azzal kapcsolatban, ahogyan szeretném, hogy a dolgok alakuljanak az életemben és amit igazándiból hiszek magamról.

Vajon elég jó vagyok-e ahhoz, hogy elérjem, amit akarok?

Akármennyire is szerettem volna, ezek a gondolatok sehogy sem álltak összhangban azzal, amit elkezdtem megerősíteni magamban a CD-vel. Ekkor döbbentem rá az összhang fontosságára és ezzel a felismeréssel egy új utazás vette kezdetét, a változás útjára léptem.

Mi az összhang és miért olyan fontos a mindennapi életünkben?

Akkor érzékelünk összhangot, amikor az, amit gondolunk, érzünk, mondunk és teszünk, tökéletes összhangban van azzal, amit el akarunk érni. Még akkor is, ha nagyon apró dologról van szó.

Azért lényeges mindez, mert csak úgy tudunk elérni bármit, ha arra törekszünk, ezek a részek harmóniában legyenek egymással. Olyan, mintha ilyenkor az egész lényünket lézersugárként a célunkra irányítanánk.

Rendkívül fontos, hogy ezek a részeink együtt és ne egymás ellen munkálkodjanak. Többnyire azonban ez történik: az elménk mond valamit, az érzelmeink egy másik félét, miközben szavainkkal nem fejezzük ki magunkat egyértelműen (olykor még magunk számára sem) és végül mindennek a tökéletes ellentétét cselekedjük… Ilyenkor igazán nehéz megértetni önmagunkat másokkal… vagy felismerni, hogy merrefelé is kellene elindulnunk.

Ahhoz, hogy azt az eredményt kapjuk, amit szeretnénk, az elménknek, érzelmeinknek, szavainknak és tetteinknek harmóniában kell lenniük. Különben az „győz”, amelyik a legerősebb, „leghangosabb” és egyáltalán nem biztos, hogy az a legjobb lesz nekünk.

Hogyan tudnánk mégis összehangolódni azzal, ami a legjobb nekünk?

Mindegy, mennyire akarjuk, hogy működjön az, amit kitaláltunk, mindegy, mennyire vagyunk elkötelezettek – egy hónapnyi pozitív gondolkodás nem ellensúlyozza az addigi életünk kevésbé pozitív látásmódját.

Egy másik nagyon fontos szempont, amit figyelembe kell vennünk, hogy vannak mélyen gyökerező meggyőződéseink. Ezek olyan megdönthetetlen igazságok számunkra, amiket az átélt tapasztalataink révén szereztünk, „a saját szemünkkel láttuk”, „a saját bőrünkön éreztük”, tehát logikus, hogy ezeknek csak igazaknak kell lenniük.

Emellett a szüleink és számunkra fontos személyek is megtanítottak nekünk sok olyan dolgot, amikben ők hittek és ahogy szerintük az élet működik.

Ezek mind eltárolódtak a tudatalattinkban és amennyiben a tudatos elménkkel valami attól eltérőt szeretnénk hinni, mint ami a rögzített elgondolás, akkor legtöbbször az elraktározott meggyőződések kerülnek előtérbe.

Dióhéjban tehát: mondogathatunk, amit csak akarunk, például, hogy „jó anyagi helyzetben vagyok”, de ha ezzel egy időben az elménk azt ismételgeti, hogy „nézd már meg a bankszámlát, majdnem üres, még nyaralni se tudok elmenni” – így valóban kétséges, hogy a vágyott anyagi függetlenség összejön.

Talán félelmet vagy aggodalmat érzünk a felszabadultság helyett. Lehet, hogy a jó öreg „nem vagyok elég jó, hogy megvalósítsam az álmomat”, „másoknak lehet, de nekem nem” jellegű meggyőződések indulnak be ilyenkor.

Ha pedig elmondtuk a „jó anyagi helyzetben vagyok” mantrát hússzor is reggel, de aztán találkozunk a barátainkkal, akikkel közös témaként az anyagi helyzetünkről panaszkodunk… hát, az új mantránknak aligha lesz pozitív hatása, hiszen ilyenkor a hiány felől közelítünk, így azt erősítjük tovább.

Ezekben a pillanatokban mindent, amire vágyunk, elzárunk magunk elől, még mielőtt megadnánk az Univerzumnak a lehetőséget, hogy reagáljon és esélyt adjon arra, hogy valóra váltsuk az álmainkat.

Ezért olyan fontos megfogalmazni a tiszta, egyértelmű szándékot

Írd le a lehető legnagyobb részletességgel, járd körbe a korlátozó meggyőződéseidet, amelyeket célszerű lenne átalakítani. Csak ezután vágj bele a „mi lenne ha” játékba!

Őszinte belső kutatásra invitállak! Olyanra, amely felszínre hozhatja a korlátozó gondolatokat. Ez lenne a gyakorlat „munka része”, mielőtt a játék elkezdődhetne.

Ha megvan az elérendő cél – ami lehet a fentiekhez hasonló pozitív megerősítés –, kérlek, ülj le csendben egyedül és ismételd el magadban néhányszor, hadd érkezzen meg ez a gondolat.

Miközben ezt teszed, figyelj a felbukkanó érzéseidre. Előfordulhat, hogy izgalom és félelem keveréke jelenik meg, talán némi bánattal. Hol érzed őket a testedben? (Például: hőérzeted támad, görcsbe rándul a gyomrod, megmerevedik a nyakad, stb.) Írd le ezeket őszintén magadnak!

TIPP: Azért jó ezeket papírra vetni, mert a gyakorlat közben ez alapján tudod majd mérni a változást. Ha úgy biztonságosabbnak érzed, semmisítsd meg utána ezt a jegyzetet, így valóban csak neked van hozzáférésed ezekhez az őszinte, igaz szavakhoz.

Milyen gondolatok merülnek fel, mit mond az elméd az adott megerősítésről? Önmagadról?  Erről a pozitív dologról, amit el akarsz érni, vagy amelyből többet szeretnél elérni (talán azt, hogy „sokkal keményebben kell dolgoznom, nem vagyok még elég jó”). Tedd ugyanazt, mint az érzéseiddel, írd le őket.

Figyeld meg alaposan, mit teszel, hogyan viselkedsz a mindennapi életedben. A viselkedésed vajon összhangban van a céloddal?

Csinálhatsz egy külön oszlopot a gondolatoknak, érzelmeknek, tetteknek és leírhatod, ami felmerül. Ebből tisztábban fogod látni, mennyire vannak ezek a területek összhangban a megerősítéseddel/céloddal vagy vágyaddal.

Megjegyzés: Ne aggódj, mindnyájunknak elég hosszú lista húzódik a gondolatok-érzelmek-tettek hármasa alatt, és megeshet, hogy a leírtak mind diszharmóniában állnak egymással és még a célunkkal is.

Tudd, hogy ez a felderítő-munka, amit most végzel egy fontos lépés ÖNMAGAD mélyebb megismerése felé. Tudatosítsd magadban azt is, hogy bárhogyan volt eddig, minden kihívást túléltél, eljutottál a mai napig; sőt, már most is elég jó vagy: megérdemled, amid van, semmi rosszat nem tettél menet közben.

Úgy hiszem, a kihívások (amelyeket lélekként állítunk magunk elé a kiteljesedés felé vezető úton) megélése része a földi életünknek. A korábban tapasztaltakból táplálkozhatunk, hiszen ezektől erősödünk és leszünk még jobbak. Nem vagyunk tökéletesek, éppen ettől leszünk különlegesek és csodálatosak.

Írásom végén találsz egy gyakorlati példát arra, hogyan tudsz a jegyzetedben foglaltakon egy kopogtatási gyakorlattal végighaladni és enyhíteni az esetleges rossz érzéseidet.

Most pedig jöhet a gyakorlatnak az a szakasza, ami ráerősít a célodra a kreativitással, érzésekkel és az álmodozással!

Továbbra is szükséged lesz tollra és papírra… Fontos lépések ezek és segít, ha leírod őket, mert így visszatérhetsz hozzájuk és még személyesebbé teheted őket, olyan formába öntheted, amilyenbe csak szeretnéd.

Írd le a célodat, a megerősítésedet. Hadd épüljön be, hagyd magadnak megélni ezt a pillanatot úgy, mintha már meg is történt volna… csak a játék kedvéért, álmodozz egy kicsit róla!

Kapcsolj egy erős pozitív érzelmet a megerősítésedhez, ugyanazt, amely a fejedben és a szívedben megjelenik… Hogyan fog kinézni, amikor valóra válik, hogyan fogod érezni magadat a testedben, milyen érzés tölt majd el? Érezd a tested minden sejtjében, érezd a szívedben, az elmédben. Lásd magadat, ahogyan aktívan részt veszel a célod elérésében. Ha nem is tartasz még ott, a tudatalattid megtesz minden tőle telhetőt, hogy támogassa ennek a célnak a valóra válását, amennyiben ennyire sok részletet megadsz neki hozzá (hiszen így egy élő és eleven képként érzékeli, úgy, mint ami valóban meg is történt – lévén, hogy a tudatalattinak mindegy, hogy az a valami megtörtént vagy csak elképzelted).

Kövesd az alábbi lépéseket és kényelmes tempóban deríts fel minden lépést. Csak nyugodtan, nem kell rohanni.

1. Fogalmazz nagyon pontosan azzal kapcsolatban, amit szeretnél!

A tudatalatti szó szerint ért mindent, ezért nagyon egyértelműen kell fogalmaznod. Írd le, hogy PONTOSAN MIT AKARSZ, az utolsó, legkisebb részletig. Mérhető, rövidtávú dolgokat írj a listádba. Ezeket könnyebb észrevenni, amikor megvalósulnak.

2. Töltsd meg a listádat érzelmi energiával!

Tudod, miért akarod, amit akarsz? Mit fogsz érezni, amikor már elérted?   Egy kis segítség ahhoz, hogy biztos legyél benne, a legutolsó részletig követed a célodat: Mondhatod, hogy a célod elérésével vagy a megerősítés megélésével boldog leszel, DE!

  • Mit jelent számodra a boldogság?
  • Melyik része tesz boldoggá?
  • Mi olyan izgalmas benne?

Tehát azért akarod (vegyük a korábbi példát, „jó anyagi helyzetben vagyok”), mert amikor eléred ezt a pénzügyi állapotot, jobban kiteljesedsz a munkádban, sikeresebb, magabiztosabb leszel, pénzügyi függetlenséget érsz el, azért leszel boldog, mert a gyermekeidnek sokkal jobb oktatást tudsz biztosítani, évente kétszer utazhatsz – ezek mind fontos részletek, nem általánosságok.

3. Higgy a célodban!

Ha negatív dolgokat magyarázol be magadnak, szabotálod a céljaidat. Légy tisztában a felmerülő negatív gondolatokkal és érzésekkel. Amikor rátalálsz egy ilyen rendszeresen ismételt visszatartó mondatra, használd a mellékelt gyakorlatot!

Minél jobban szeretnél valamit, minél inkább hiszel a célodban, annál biztosabbra veheted, hogy ezek a korlátozó meggyőződések előbb-utóbb fel fognak bukkanni. És ez azért nagyon jó, mert végre elengedheted őket!

Most még lehet, hogy egyelőre nem igaz az a pozitív megerősítés, amit szeretnél beépíteni az életedbe, de ez nem baj. Elég, ha eleinte 2 percre eljátszadozol vele naponta, ráállíthatod a fókuszodat, a jó rezgéseidet, aztán folytathatod a napot.

4. Higgy abban, hogy megtörténik!

Használd a hála energiáját! Légy hálás mindazért, amid már most is van. Az egészségedért, azért, hogy tető van a fejed fölött, hogy reggel érezheted a napsugarakat az arcodon. Higgy abban, hogy amit kívánsz, megtörténik. Higgy abban, hogy megérdemled, mert valóban megérdemled!

5. A megfelelő lépéseket tedd meg!

A célodhoz vezető kicsi és nagy lépések megtétele rajtad áll. Tanulj, ha kell, beszélj valakivel, aki tud neked tanácsot adni (akár egy baráttal, családtaggal, akinek a bölcsességében bízol), keresd azt az új munkát. Ki kell állnunk magunkért, meg kell cselekednünk a saját részünket, így működünk együtt az Univerzummal.

Kiegészítheted ezt a gyakorlatot még azzal, hogy reggelente, amikor elképzeled a vágyott célt, minden egyes részletével együtt és beleéled magad, kopogtatsz. Este gondolj vissza a napodra és találd meg azt, miért hálát adhatsz.

A mellékelt fájlban egy reggeli gyakorlatot is találsz, amely segít elindulni ezen az úton.

Szórakozz jól, merj álmodni, gondolj, érezz és cselekedj NAGYOT!

GYAKORLAT

Új meggyőződések kialakítása - kopogtatás

Gyakorlatra fordított idő átlagosan:
10-15 perc

 

Milyen esetekre, milyen gyakran és kiknek ajánlom:
Ha van egy számodra fontos, elérendő állapot, ez a gyakorlat segíthet abban, hogy az egymással diszharmonikus gondolatokat és érzelmeket összhangba hozd. A kopogtatás oldja a stresszt, segít jobban rálátni arra, hogy a vágyott cél milyen módon érhető el számodra könnyedén.