Olyan sokszor hallottuk már, hogy minden mindennel összefügg, hogy talán elkerülte a figyelmünket a lényeg: ennek a kijelentésnek a mélységes igazsága. Az, hogy elemek összeköttetésben vannak egymással, hogy a világ befolyásolja gondolkodásunkat, ezáltal a testünkben zajló folyamatokat, akár tudomásul vesszük, akár nem – igaz!
Olyan ez mint az áram: nem látjuk, de ha belenyúlunk a konnektorba, testünkkel érezzük a következményeit. Aki megtapasztalta, annak számára bizonyított, hogy bár továbbra sem látja magát az áramot, a tapasztalata, amit elméjében elraktározott, már beégett. Ha szemmel nem is láthatóak ezek az összeköttetések, jelenlétükkel hatással vannak ránk: akár szennyeznek, akár építenek.

Az ok okozati összefüggések

Az általunk elfogyasztott étel is hatással van ránk. Ha túl sok a felhalmozott méreg és vesénk valamint májunk már nem képes maradéktalanul elvégezni a méregtelenítő folyamatokat, annak káros következményei lehetnek szervezetünkre nézve. Ezért fontos, hogy időnként rásegítsünk külsőleg is erre a folyamatra, hogy megelőzzük azt, hogy ezek a méreganyagok esetleg károsítsák sejtjeinket, szerveinket, szervrendszereinket, ezáltal pedig az egész szervezetünket.

Éppen így van ez a fejünkbe bevitt gondolatmorzsákkal. Időnként szükséges kitakarítani elménkből a negatív gondolatainkat, az aggodalmainkat. Fontos megszabadítani a stressztől, ezáltal könnyíteni rajta, hogy nagyobb helyet és teret tudjunk biztosítani a tápláló gondolatoknak.

Hullámokat gerjesztünk, ami mindent megrezegtet

Ezért olyan fontos megértenünk a fenti elcsépeltnek hangzó szöveget, hogy minden mindennel összefügg. Amennyiben elkezdünk rendszeresen pozitív megerősítésekkel élni, úgy első körben a saját elménkre hatunk, ami már önmagában éppen elég jó. Viszont tovább bővítve a kört, hatunk a szűkebb, majd a tágabb környezetünkre is. Ezen keresztül az egész összefonódott rendszerre éppen úgy, ahogy egy csepp is hatással van az egész tengerre.

Egy kis kikapcsolódás több jót tesz veled, mint gondolnád

Már néhány perces meditáció vagy tápláló gondolatokkal való töltődés képes csökkenteni a stresszt, a lelki terheltségünket, hiszen növeli az egész agy funkcionalitását azzal, hogy agyunk több tíz milliárd idegsejtje között új kapcsolódások jönnek létre és a már meglévő kapcsolódások is tovább erősödnek.

A szürkeállományban mérhető változások mehetnek végbe, azaz képes az agy fizikai szinten is megváltozni, és az öngyógyító folyamatok könnyebb beindítása által képes az egész agyunk összehangolódni; mindenre kiterjedően jó hatással van egész szervezetünkre. Például kiegyensúlyozottabbakká válhatunk, hiszen elménk elcsendesedik, csökkenhet az alvásigényünk, javulhat a memóriánk, normalizálódhat a vérkeringés, hogy csak néhány további példát említsünk.

Amit már most megtehetünk

Kezdjük el már ma beépíteni a napi rutinunkba a befelé figyelést. Ehhez nyújt segítséget a cikk végén található 14 perces anyag (Megerősítések Nőknek). Nincs más dolgod, mint biztosítani egy nyugodt környezetet és negyedórányi időt, amit önmagad ápolásával töltesz.

Megjegyzés: Ez a gyakorlat eredetileg nőknek készült, de férfiakra is jó hatással lehet! Azokat a részeket, ami kimondottan nőkre vonatkoznak, gondolatban egy pillanat alatt át lehet alakítani, hogy egy férfi számára is személyre szabott legyen!

Segítő ráhangolódás a gyakorlat előtt

Ha kedved van, elvégezhetsz egy kis ráhangolódó gyakorlatot a megerősítések meghallgatása előtt, amely önmagában is használható. Pár percet vesz csak igénybe, de ha megérzed, hogy ez milyen jótékony hatással van a szervezetedre, akkor idővel igényed lesz beépíteni ezt is a napi rutinodba.

Használhatod még, amikor szorongsz vagy nyugtalankodsz és szeretnél kijutni ebből az állapotból.  A cikk végén található gyakorlat előtt célszerű elvégezni, de nem kötelező. Ha csak negyed órád van, akkor térj bátran a megerősítések meghallgatására.

A bemelegítés lépései

1. Körözz néhányat egyik és másik irányba a bokáddal, a térddel, a csípőddel, a csuklóddal, a karoddal és a nyakaddal. (1 perc)

2. Ezután emeld magasba a karjaidat és ellentétes irányba kezdj el körözni a tested mellett. Változtasd az irányokat is! Hol a bal lendüljön előre, hol meg a jobb karod. Ezzel felkavarod a levegőt tested körül, ez különösen fontos, ha esetleg rossz a kedved és szeretnéd, hogy ez az állapotod megváltozzon. Csináld, amíg jól esik… (0.5 – 1 perc)

3. Miközben teljes talpaddal stabilan a földhöz tapadsz, tudatosítsd föld kapcsolatodat. Amikor ez megvan, kezdd el hintáztatni testedet, azaz dőlj előre, majd hátra. Ezzel tovább erősíted stabilitásod, fizikai szinten pedig az egyensúlyérzéked. (0.5 perc)

4. Nyújtózkodj a magasba. Lélegezz be mélyen, közben képzeld el azt, hogy a levegő a fejtetődön keresztül áramlik be a testedbe. Vizualizáld, ahogy végighalad fentről egészen le a köldöködig. (Ha ez nehezedre esik, akkor légzés közben irányítsd figyelmedet csak a fejed tetejére.) Ismételd meg háromszor, hogy a mozdulatsor rögzüljön.

5. Irányítsd a figyelmed a talpaidra. Vegyél egy mély lélegzetet és képzeld el, hogy a talpaidon keresztül áramlik be a levegő. Vizualizáld, ahogy végighalad lentről egészen a köldöködig. (Ha ez nehezedre esik, akkor légzés közben irányítsd figyelmedet csak a talpad közepére.) Ismételd meg háromszor, hogy a mozdulatsor rögzüljön.Javaslom, hogy a légzésed legyen lassú és egyenletes. Ha szédülni kezdesz vagy rossz lesz a közérzeted, pihenj le, ne folytasd.  (2 perc)

Minden nappal tovább fogod tudni csinálni, ahogy a szervezeted hozzászoktatod a gyakorlatokhoz. Csak néhány mozdulat, mégis csodálatosan „átszellőzteti” az energiarendszeredet és tartósan hatni fog rád. Ezek után kifejezetten jól fog esni tested számára egy kis pihenés, miközben a jobb és bal agyféltekéd szépen összehangolva készen áll arra, hogy befogadja az alábbi gyakorlatban elhangzó megerősítéseket.

Nem kell végletekben gondolkozni, elég mindössze napi néhány perc. Csak kezdj hozzá és csináld!

GYAKORLAT

Megerősítések Nőknek – hanganyag

Gyakorlatra fordított idő átlagosan:
14perc

Milyen esetekre, milyen gyakran és kiknek ajánlom:
Naponta ajánlott, bárkinek, de elsősorban nőknek, mivel a 3. megerősítés a női szerepkört hangsúlyozza.