Van valami lenyűgöző az emberi testben, ami mögött egy felfoghatatlanul briliáns rendezőelv munkálkodik.

A csoda

Gondoljunk csak bele, a szívünk 100.000-szer ver naponta, percenként 7.5l vért keresztülpumpálva az érrendszeren, ami közel 100.000 kilométer hosszú egy átlagos testben. 20-60 másodpercenként minden egyes vérsejt egy teljes kört tesz meg a testünkben. Ha a vérsejteket egymás mellé állítanánk, akkor 50.000km hosszú sort kapnánk.

Testünkben 70-100 trillió sejt található, és ezek mindegyikében 100.000 kémiai reakció játszódik le másodpercenként. Ugyanennyi idő alatt 3 millió vörösvérsejt és 10 millió sejt pusztul el és közel ennyi teremtődik újra.

Ha minden DNS szálat kiegyenesítenénk és egymás mellé helyeznénk, akkor ez 150-szer lenne hosszabb, mint a Föld és a Nap közötti távolság. Ám ez csupán néhány részlet, ami két, apró sejt találkozásából jön létre.

KAPCSOLAT A TESTÜNKKEL

Tudunk-e figyelni a testünkre, ismerjük-e az igényeit? Hogyan vigyázunk rá, hogy megtehesse azt a szolgálatot, amire teremtetett?

Hogyan reagálunk, ha testünk elveszti egyensúlyát, figyelmeztetve minket a változtatásra?

Meghalljuk-e, megértjük-e minket óvó üzeneteit? Mit gondolunk a gyógyulásról?

Feltesszük-e a kérdést, hogy vajon az az intelligencia, ami a szervezetünket létrehozza és minden pillanatban szabályozza a szívverésünket, a légzésünket, az emésztésünket, képes-e minket meggyógyítani?

A tudatos figyelem ajándéka

Úgy vélem, hogy pusztán a létezésünk elegendő bizonyíték arra, hogy valami sokkal hatalmasabbnak vagyunk része, de mégis sokakban ott a kételkedés.

Hogy miért is hozakodtam elő mindezzel? Mert ha van is elegendő ismeretünk a testünk működéséről, hajlamosak vagyunk ezt olyan magától értetődőnek venni. Így van és kész- mondhatjuk, ha egyáltalán felmerül a szervezetünk működésével kapcsolatos kérdés.

Azonban a természetesnek vett dolgokkal az a bökkenő, hogy nincs rajta a figyelmünk és nem teszünk semmit annak érdekében, hogy továbbra is jelen legyen az életünkben.

Viszont ha tényleg megérkezik a mély megértés testünk csodálatos működéséről, akkor kialakul egy tiszteletteli odafordulás, egyfajta partneri kapcsolat.

Ebben a ráeszmélésben megváltozik a testünk iránti hozzáállásunk. Már nem lesz evidens az, ami eddig történt. Elkezdjük nagyító alá venni szokásainkat: hogy mit eszünk, iszunk és hogyan, mennyit pihenünk és alszunk, mennyit mozgunk, mennyit dolgozunk, milyen függőségeink vannak, mennyi öröm van az életünkben és hogyan gondolkodunk. Olyan, mintha kapnánk egy teljesebb figyelmet az életünk iránt, ennek tiszta és egyértelmű felelősségével. Ez a magunkra ébredés egy lépcsőfoka.

Amikor kinyílik a tudatosságunk e felé, akkor elkezd változni a magunkhoz kötődő attitűd. Lesznek olyan dolgaink, amik észrevétlenül alakulnak át és lesznek olyanok, amik azonnal, automatikusan szűnnek meg vagy születnek meg. Az érzékelésnek és a testünkhöz való hozzáállásnak ebben az új fényében romboló szokásaink átértelmeződnek. Nem folytatódhat tovább az addig tudattalan cselekvés. Hiszen hogyan is rombolhatnánk tudatosan azt, amihez egy újra felfedezett szoros kötelék fűz?

A tudatosságunk emelésére irányuló tetteink jelentik a kulcsot a változáshoz. Hiszen a finomabb rezgésű energiákban átminősülnek, majd feloldódnak a sűrűbbek.

A magunkra szánt figyelem

Jó, de hogyan? – hangozhat a kérdés.

Számtalan lehetőség van. Ám mindezek előtt köteleződjünk el egy önmagunknak szóló felelősségteljes ígérettel. Tegyük egyfajta szentséggé ezt a magunkra szánt figyelmet és eziránti lépéseink sorát.

Érdemes azzal kezdeni – és ez majd később is pont így lesz -, amiben örömet lelünk, amihez van bármi kapcsolódásunk. Lehet ez a séta, a jóga, csi-kung, tai-csi vagy bármi, amiben a fizikai mozgások általi energiaáramlással képesek vagyunk örömben együtt hullámozni. Ha ez a jóérzés nem jelenik meg e kezdetekkor, hagyjunk magunknak néhány hetet. A hosszútávon testünktől megvont figyelem még hatással lehet a már elkezdett gyakorlásra. Legyünk türelmesek, hiszen a testünk is az volt hozzánk.

Találjuk meg egy számunkra közeli formáját a meditációnak és illesszük bele a napjainkba.

Keressük az örömet tevékenységeinkben. Mosolyogjunk és nevessünk többet. Ezekben átértelmeződnek életünk történései. Töltsünk azokkal több időt, akiket szeretünk. Tegyünk valamit magunkért, másokért, csak úgy az adás öröméért. Ünnepeljük így a pillanatot. Fordítsuk figyelmünket arra, hogy megértsünk többet a szellemi, láthatatlan világból. Megtehetjük, hogy olvasunk, előadásokat, tanításokat nézünk vagy hallgatunk, ellátogathatunk tanfolyamokra, így előidézhetjük és fenntarthatjuk az inspiráció állapotát. Nagyon hasznos, hogy ne misztifikáljuk azt, ami egyébként egyszerű. Kövessük az ilyen tanításokat és útmutatásokat.

Az egyszerűség kinyit és feltár, a bonyolultság pedig csak egy újabb réteggel takarja el mindazt, amit kibontani szeretnénk.

A magunkra szánt idő és szeretetteli figyelem hamar átrendezi a mindennapjainkat. Nem kell törekednünk erre, mert ez magától megtörténik. Átalakulnak szokásaink és testünk a lelkünk óvó jelenlétében elkezdi gyógyítani magát. Talán nem úgy, ahogyan az elme elvárja, de az bizonyos, hogy a számunkra a lehető legtökéletesebb módon.

Szeretettel, a Te útitársad