Én majd biztos, hogy nem fogok csokival hisztit kezelni a boltban, ahogyan másoknál láttam, de még müzliszelettel sem, mert rossz reflexeket erősít, és nem kölesgolyóval fogom helyreállítani a dackorszakban fellobbanó kortizol-szintet, csupa jó példát mutatok majd. Sok szépet és jót megfogadtam gyerekeim születése előtt, aztán toporogtam már nyolc hónapos terhesen a földön fetrengő és ordító két és fél évesem mellett a piac közepén, amikor a hasamtól fel sem tudtam emelni, hogy hazavigyem, és inkább elcígöltem a legközelebbi zöldségeshez banánt szerezni tárgyalási alapnak.

A nyugtató, hisztielsimító, unaloműző, vigasztaló, ölelő nassok abban a pillanatban a legjobb megoldásnak tűnnek a gyerekeknél, de hosszú távon egy olyan szokást rögzítenek, hogy feszült helyzetekben a kaja legyen az első, amihez nyúlunk.

A kislányom születése után egy szoptatási tanácsadótól hallottam, hogy már csecsemőkorban el tudjuk vetni a későbbi stresszevés magjait azzal, ha minden sírásra az első válaszunk a szoptatás. Többnyire valóban a szoptatás lesz a megoldás, mert az anyatej nemcsak élelmiszer, hanem fájdalomcsillapító, nyugtató és az intellektuális és érzelmi fejlődést segítő csodaszer is, de ha megpróbálunk különbséget tenni a sírások közt, és ha végig csekkoljuk a többi zavaró tényezőt, nem lehet-e, hogy “csak”
  • fázik
  • melege van
  • a hasa fáj
  • hangzavar van
  • túl sok a fény
  • túl sok az inger
  • álmos
  • a foga készülődik
  • kényelmetlen számára, ahogyan fekszik
(vagy két gyerekem esetén tapasztalhatóan még a hidegfront / melegfront / kettős front – kár, hogy hármas front nincs – szél / közelgő hó / telihold, és ki tudja milyen bolygó együttállások, kvadrátok, esetleg ár és apály) zavarja, azzal már megmutattuk,  hogy keressük az evésen kívüli megoldásokat is zavaró helyzetekre.
Az első másfél év az orális fázis a babák számára, a világ megismerése a szájon át kezdődik, az evés örömforrás, és az első, saját hatáskör és irányítható tevékenység a számára.  A korai táplálás módja és hozzá kapcsolódó rítusok és érzelmeknek nagy hatása van a későbbi evési szokásokra. Ebben nagy különbségek vannak, de általánosságban elmondható, különösen a magyar emberre vonatkozóan, hogy az evés számunkra mindig is érzelmi ügy lesz.

Néha, ha megengedhetem magamnak a luxust, hogy csak gondolkozzak, szoktam is azon, vajon miért kap a gyerekek többsége valami rágcsát a játszótéren, vagy miért van az, hogy ha buszos társasútra indulunk, még el sem értük az agglomerációt, már körbejár a laposüveg házi szesz, ha meg elindul a vonat és a szívünk majdnem megszakad, rögtön elő kell hogy kerüljön pár kolbászos szendvics. Néhány éve figyelem azokat a helyzeteket, amik jó vagy rossz evési szokásokat alakítanak ki. A gyerekek, akik amúgy is érzékenyek a szülői gyenge pontokra, jó néhány csapdát tudnak állítani és nehéz túljárni az eszükön. De próbálkozzunk, hátha sikerül.

#1 CSAPDA – A jutalomfalat

Sokszor éreztem már, hogy a kutyák és gyerekek rokonlelkek, és nemcsak olyankor, amikor egyéves kora körül mindkét gyerekem az ebédről maradt csontokkal az asztal alá bújt és ott rágcsálta. A hasonlóságok azonban ne tévesszenek meg, amíg egy kutyánál a jutalomfalat csak jutalomfalat, egy gyerek bonyolultabban van huzalozva és a jutalomfalat későbbi szülő-gyerek játszmák alapja lehet. Dicsérethez nem kell egyéb eszköz, mint az arc, a hang és a kéz, amelyek együtt és külön is nonverbális üzenetek ezreit tudják célba juttatni azon túl, hogy “ügyes vagy.” Itt a Túró Rudi fölösleges kommunikációs eszköz.

#2 CSAPDA – Egy kanállal a mama kedvéért

Nemrég mesélte egy barátnőm, hogy megijedt, amikor kéthónapos kisfia bojkottálta a szoptatást. Egy szépen fejlődő, jól táplált gyerekről van szó, aki egyszer-kétszer nem vett fel táplálékot. Különösen a rossz evő gyerekek szülei aggódnak, hogy mi lesz, ha nem kapja meg a szervezete a fejlődéséhez szükséges tápanyagokat, és mélyen gyökerező ösztönből, illetve tanult mintákból kezdődik az egy kanállal a mama kedvéért típusú társasjáték. 

Néha én sem könnyen hiszem, de állítólag a gyerekek érzik, mire van szükségük, abból is mikor és mennyire, és jó, ha az ő ösztöneikre bízzuk magunkat. Ha erőltetjük, tömjük, ha sportesemény lesz az étkezés, ezekkel az élményekkel nem várhatunk tőle a későbbiekben túl sok jót. Kéréseink persze lehetnek. Mondhatjuk, hogy nem kell megenned, csak kóstold meg! A tapasztalatom szerint ez sokszor működik is, kényszer nélkül jobb az étvágyuk.

#3 CSAPDA – A csoki mint tárgyalási alap

Ha elpakolod a játékaidat, ha hajlandó vagy sapkát felvenni, ha el tudsz szakadni végre a hintától, és még millió, behelyettesíthető “ha” után megkapod azt a csokit, nem bánom. De, mégis bánom utólag, mert hamar rögzül egy rossz szokás. Ha már muszáj manipulálni – és elkerülhetetlen, hogy a szülők időnként alávaló eszközökhöz folyamodjanak – manipuláljunk közös játékkal, meseolvasással, bármi olyannal, ami mindkét generációt egyszerre mozgatja.

#4 CSAPDA – Az unaloműző falatkák

Amikor ügyeket kell intézni és a gyerek a babakocsiba szíjazva el nem ítélhető módon megőrül az unalomtól például a bankban várakozva, akkor három dolgot szoktam látni: péksüteményt eszik, a szülő telefonján mesét néz vagy lelkes idősek szórakoztatják. Ez utóbbiért én is nagyon hálás vagyok, nyugdíjasok nélkül nem tudom, hogyan lehetne felnevelni a gyerekeket, de az előbbi két lehetőségen lehet variálni kicsit: például a telefon helyett mesekönyvvel, a bolti nassok helyett meg mondjuk egy egész almával vagy répával, aminek rágcsálása egy hosszabb ideig tartó projekt és alapvetően egészséges.

#5 CSAPDA – A hisztielsimító és nyugtató édesség

Rengeteg oka van a hisztinek. Ha most a csillagállásokat és kozmikus hatásokat kihagyom a felsorolásból, az akarat és hatáskörök tesztje, az önálló életvezetési vágy a magát arra érettnek tekintő kétévesben, a frusztráció amiatt, hogy amit fejben már el tud végezni, fizikailag még nem, a belső világ és a valóság időnkénti összeegyeztethetetlensége mind jellemző hiszti ok. De van, hogy fáradtság és éhség áll mögötte, ezt a legegyszerűbb közvetlen módon kezelni, a rossz szokások rögzítése inkább ott kezdődik,  ha a nem éhség típusú hisztit is valami kéznél lévő gyors szénhidráttal kezeljük. Kétségkívül sokszor működik, de itt talán a működésének az elve is érdekes, vagyis hogy a nassolás kizökkent a hisztiből.

Kizökkentő meglepetést másképp is előidézhetünk: ha például megpróbáljuk más helyre vinni a gyereket, ahol meg tud nyugodni. Egy időben nálam a játszótéri hazaindulás előtt tíz perccel már sejtszintű statárium volt, mert tudtam, hogy mindjárt kezdődik a földön fetrengős, ordítós szám. Sokszor hálás voltam játszótéri sorstársaknak ilyen helyzetben, akik ekkor váratlanul elkezdtek neki bábozni egy plüsskutyával, vagy adtak egy neki egy kavicsot azzal, hogy fázik, vigye haza a szobája melegébe. Nálunk működött még a váratlanul bekapcsolt zene, illetve spontán táncra perdülés szülői részről, akár utcán is – de jó volt hülyét csinálni magamból -, de volt olyan is, amikor az előzetes mikrohisztik utáni finálékor a járda szélére ültem zokogni az öccsével terhesen, és ekkor gyermekemben empátia ébredt irántam.

Néhány gondolat útravalónak

A csapdák sora még folytatható, a gyerekek találékonysága ezen a téren is bámulatos. Nem hiszem, hogy az étkezési szokások kizárólag a gyerekkorban látott és rögzített mintákon múlnának, a szülők felelőssége nagy, de nem őket terhel minden felelősség. Abban viszont hiszek, hogy már azzal a folyamattal is, hogy a gyerekünk végignézheti, hogy feszült, zaklatott, vitás helyzetre kreatív megoldást keresünk, mintát adunk a későbbi reziliencia, vagyis a rugalmas megküzdési képességének a fejlődéséhez.